Minden ember pótolhatatlan
Gazdag a mi hitünk, mert tudjuk, hogy akik eltávoztak ebből az életből, azokat nem veszítettük el örökre – mondta Hársfalvi Ottó, halottak napján, a híd melletti temető kápolnájában.
Halottak napján mutatott be szentmisét délután négy órától Schönberger Jenő püspök papjaival, a híd melletti temető kápolnájában. A legszentebb áldozat elején bátorító szavakkal fordult híveihez: „A halál a Földről nézve szomorú, Isten országából nézve azonban az örök élet kapuja. Minden liturgiában az égiek és a földiek együtt dicsőítik az Istent, aki Teremtő, Megváltó, Üdvözítő. A szentmisében imádkozunk az elhunytakért, hogy Isten irgalmas szeretete által adja meg nekik boldog örök életet. Ugyanakkor pedig reméljük, hogy azok a testvéreink, akik már ott vannak Istennél, közbenjárnak értünk. Emberi életünknek az a legnagyobb vigasza, hogy a halál csak innen, ebből az oldalból nézve szomorú, fájdalmas, riasztó, Isten oldaláról nézve boldog, örök élet.”
Hársfalvi Ottó általános helynök szentbeszédében hangsúlyozta, minden ember pótolhatatlan: „Halottak napján, a síroknál megállva újraérezzük azt a fájdalmat, amit szeretteink elvesztésekor megéltünk. Mindannyian pótolhatatlanok számunkra. Talán az iparosodás idejében jelent meg az a felfogás, miszerint nincs pótolhatatlan ember. Akkor az emberben csak profitot termelő tényezőt láttak, aki ha nem bírja tovább, kicserélik. Nincs pótolhatatlan ember? Mi tudjuk, hogy Isten az embert a saját képmására és hasonlatosságára teremtette. Hisszük, hogy az ember nem csak test, hanem lélek is. Isten szívet adott nekünk azért, hogy szeressük őt és azokat akik velünk, mellettünk vannak. Igenis azt mondjuk, hogy az ember nem pótolható. Akit szeretünk, valójában nem pótolható. Akit elveszítünk, annak mindig érezzük a hiányát.”
Hársfalvi Ottó kiemelte a hit értelmet adhat a halálnak is: „Testvérek, elgondolkodtunk már azon, hogy milyen csodálatos a mi hitünk? Mennyire gazdagok vagyunk mi, akik hiszünk Istenben, az örök életben, a feltámadásban és az örök boldogságban? A keresztség által megszületünk egy természetfölötti életre is. Amikor érezzük, hogy lelkünket terhek nyomják, a bűnbánat szentségében megszabadulhatunk ezektől. A szentáldozásban kapunk egy állandó útitársat, az Úr Jézust, aki hív bennünket. És hány fajta kegyelmet kapunk még a szentségek által... Nem utolsó sorban gazdag a mi hitünk, mert tudjuk, hogy akik eltávoztak ebből az életből, azokat nem veszítettük el örökre, mert bár érezzük a hiányukat, az imádság összetart bennünket. Imádkozunk értük, és ők is, az Isten színe előtt közbenjárnak értünk. (…) Kijöttünk ide a temetőbe, szeretteink sírjához, ahol gyertyát gyújtunk, virágot helyezünk el. De mi imádkozunk is. Nagyon silány és mesterkélt lenne, ha megelégednénk azzal, hogy gyertyát gyújtsunk és virágot tegyünk a sírokra. Mi hisszük azt, hogy Krisztus meghalt és feltámadt, és hisszük, hogy vele együtt mi is mindannyian feltámadunk. Nekünk a halálban is van reményünk.”
A szentmise végén a hívek a püspökkel közösen elimádkozták a teljes búcsú elnyeréséért szükséges imákat is, majd sokan még visszatértek a sítokhoz, hogy meggyújtsák az este gyertyafényeit.
